Miből tudhatjuk pontosan, hogy egy módszer működik vagy sem?
Hoztam nektek egy teljesen hétköznapi és életszerű példát.
Kiss Gizella (kitalált név) elmúlt 40 éves. Nincs párkapcsolata és gyermeke sem. Voltak ugyan párkapcsolatai és pár – kapcsolatai, de valahogy sosem jutott el az elköteleződéssel, felvállalással együttjáró vágyott párkapcsolatig. Gizi több diplomás, stabil egzisztenciával rendelkezik, ráadásul külső megjelenése is igen vonzó nő. Nem érti, hogy történhetett ez meg vele, hiszen ő annyi mindent megtett már. Jó, való igaz, hogy az általa elképzelt képen szereplő ideális társ lehetséges, hogy nem ebben a bolygórendszerben él, de legalább van arról képe, hogy milyen legyen a Ő. Ezzel nincsen voltaképpen semmi baj.
Mit jelent az, hogy Gizi már (szerinte) mindent megtett?
Kipróbált számos módszert és technikát, ami csak létezik manapság és még divatos is. Oldott blokkokat, előző életeket vizsgált meg, elemeztetett sorsot, rakatott kártyát és sorolhatnám. Az ő „királyfija” (én így nevezem) sehol sincs, pedig már minden és mindenki azt mondta neki, hogy ő készen áll a fogadására. Belevetette magát az önismeretbe, hiszen önismeretbe járni ma már full alap. Járt pszichológushoz is, mert mondhatni az meg aztán végképp nem szégyen a mostani világban. A barátnője mesélte neki, hogy a szomszéd unokatestvére volt családállításon és utána egyből lett párkapcsolata. Nagyon belelkesedett, hogy végre talált egy módszert, ami „működik”. Elment néhány alkalommal családállító csoportokba, ahol kezdetben alig érintődött meg érzelmileg és leginkább a családállítás terében megjelenő dinamikát szerette volna kézben tartani azzal, hogy ő fejben levezényelte saját állítását a családállító szakember helyett. Nem csoda, ugyanis Gizi addigra jól kiképezte magát pszichológiából. Rájött elméletileg egy halom mindenre. Látott sok-sok összefüggést, analizált, töprengett és sokszor gondolta úgy, hogy megértette az okokat és ő most már tisztán látja az életét. Csalódottan nyugtázta magában, hogy a családállítás nála mégsem működik.
A valóságban pedig az történik, hogy ő mindezek után is csak egyre panaszkodik a munkatársainak, barátnőinek és a terapeutájának, ugyanis még mindig egyedül van. Senki, tényleg senki nem érti, hogy miért ez a tényállás. A barátnők és munkatársak meghallgatják és randikat szerveznek neki, hol titokban, hol nyíltan. Ezt követően a terapeutája is lassan átminősült ugyebár egy jól fizetett baráttá.
Egyik alkalommal spontán elmeséli az alábbi történetet. Van egy szuper vállalkozás ahová gyakran betér vásárolni, szinte már törzsvásárló és keresztnevén szólítják az ott dolgozók. Egy napon a vállalkozás tulajdonosa (!) bejelöli Gizit a népszerű közösségi oldalon és meginvitálja egy kávéra. A felkiáltójel itt annak szól, hogy nem az árurendező kisegítő alkalmazottról beszélünk, akivel egyébként az égvilágon semmi baj nem lenne. Nem, ő a tulajdonos, aki független és korban Gizihez közeli.
Vajon Gizi mit tett vagy nem tett? Válaszolt? Adott egy kávézásnyi esélyt Józsinak (fiktív név), hogy megismerje? Nem. Az, hogy ezt mivel indokolta a lőtéri kutyát sem érdekli, de még engem sem. Ohhh, mert Józsi „nem az esetem”.
Én értem.
Gizi ugyan egy halom mindent másként gondolt, mint korábban. Ebből ő arra következtetett, hogy milyen sokat változott. Azért jelentette ki bizonyos módszerekről, hogy működik, mert bizonyos dolgokat már másként gondolt? Igen. Hol zajlott az élete? A fejében. Valójában mi az élet színpada? Az élet a fizikai szinten, a cselekvések szintjén történik. Figyelte, észrevette Gizi azt, hogy mit cselekszik? Nem igazán. Lehetséges, hogy a cselekvései automatikusak maradtak? Igen. Hiába gondolkodott másként dolgokról, a cselekvése ugyanaz maradt. Természetesen itt meg kellene néznünk, hogy mik is a cselekvéseink mozgatórugói, de az egy másik alkalommal lesz majd.
Amikor a megértett és átdolgozott történeteinket az életünkben nem követi egy másfajta cselekvés, bizony valódi változásról aligha beszélhetünk. Pontosítok; az addigi cselekedeteinket nem ártana végérvényesen lezárni. A változás akkor lesz igazán az, ha tényleg másként is cselekszünk. Így tud kibújni a szög a zsákból.
Gizi valószínűleg máshol járt agyban vagy akkor, abban a pillanatban csupán intellektuális szinten értette meg, ami a családállításon elhangzott a bevezetőben. Mégpedig azt, hogy a cselekvés szintje az utolsó előtti lépés.
Kiss Gizella ül otthon a kanapéján sok-sok önismereti kurzus, oldás és terápia után és továbbra sem érti, hogy miért nem csenget be hozzá a Ő. Mi történik vele valójában? Az, hogy valami nagyon fontos dolgot mégsem értett meg. Nincs az a módszer, oldás, technika, családállítás, pszichológus, ami vagy aki Gizi helyett másként fog cselekedni. Majd amikor egy olyan mentorhoz kerül, aki felteszi neki azt az egyszerű kérdést, hogy „és mégis mit vártál?”, talán megérti eddigi tettei hiábavalóságát.